A pszichoanalitikus elmélet alkotók legnagyobbjai közül Freudot, E. Ericsont és Ferenczit emelném ki, mert ők dolgozták ki a legrészletesebben az anális karakterre vonatkozó a pénzel a különböző dolgok elengedése vagy visszatartása kapcsán. A pszichoanalitikus elmélet tanítása szerint másfél éves kor körül a szexuális energia, a libidó a kiválasztás szerveihez, a végbélhez (végbélnyíláshoz), illetve a hólyaghoz (húgyvezetékhez) kapcsolódik.

Ez a pszichoszexuális fejlődés anális szakasza. Ez azt jelenti, hogy ettől az időtől kezdve egészen hároméves korig a gyermek fő örömforrásává - a táplálkozás helyett - a kiválasztás, illetve a visszatartás válik és ez az életszakasz, melynek fő feladata a szobatisztaság kialakulása, vagyis a legtöbb öröm és bánat, legtöbb siker és kudarc pontosan ezekhez a szervekhez kapcsolódik.

A pszichoszexuális fejlődés anális periódusa (az elnevezés a végbélnyílás latin nevéből - anus - származik) hároméves korig tart. Freud úgy gondolta, hogy a személyiség erői a fejlődés egész ideje alatt, már kora csecsemőkortól kezdve aktívak. Az egyes fejlődési szakaszok (orális, anális, fallikus,látencia, genitális) során a gyermek folyamatosan olyan eseményeknek és nyomásoknak van kitéve, melyek követelményeket állítanak elé, és megszokott életvitelét veszélyeztethetik. Ezek az összeütközések az én, ösztön-én és a felettes-én folyamatos igazítását igénylik, mely - amennyiben sikeres - a személyes fejlődést gyarapítja. Bizonyos nyomások hatására az én, az ösztön-én és a felettes-én nem érik megfelelő tempóban, illetve nem működik elég hatékonyan együtt - ekkor a gyermek a fejlődés egy meghatározott szakaszában fixálódik, vagyis megreked. Ebben az esetben a későbbi fejlődés is zavart szenved, és elképzelhető, hogy a gyermek fejlődése a jövőben valamilyen kóros elváltozást mutat.
Témánkat tekintve a túlságosan szigorú szobatisztaságra nevelés anális fixációt eredményezhet, és a gyermek "anális karakterű", makacsságra, ellentmondásra hajlamos, fukar, zsugori, illetve túlkontrolláló felnőtté válhat. Az anális periódusban is előfordulhat tehát fixáció (megrekedés a libidó korai fejlődési fázisában), illetve valamilyen később bekövetkező lelki megrázkódtatás hatására regresszió (magasabb szintről való visszaesés az anális fázisba).
Ez általában pszichopatológiai kórkép (pl. kényszerbetegség) kialakulásához vezethet, de beszélünk enyhe, "részleges" fixációkról, melyek az egészséges övezeten belül is hozzájárulnak speciális karaktervonások kialakulásához.Az análisan fixált emberek rendszerint soványak, "gyomorbeteg-külsejűek", sokan és sokat küszködnek székrekedéssel. A pontosság és a rend szinte már túlzott igénye és szeretete, konokság, önfejűség és fukarság jellemzi őket. (Molière Fösvényének főhőse „Harpagon” az irodalom jellegzetes anális figurája.) Ugyanakkor, talán mert a társadalmi ízlés, a közvélemény ezeket a tulajdonságokat igen erősen elutasítja, sőt nevetségesnek tartja, sok anális típusú ember hárítja saját karaktervonásait, és az ellenkező végletbe csap át, felelőtlenné, könnyelművé, túlzottan nagyvonalúvá válik, fukarsága és rendimádata elől egyfajta bohém magatartásba menekül. Érdemes felfigyelnünk az összefüggésre az anális típus ember székrekedéses problémái és fukar, zsugori karaktere közötti összefüggésre.
A pénz Freud által felfedezett szimbolikus jelentését gondolta tovább Ferenczi Sándor, hogy mennyiben segítik egyéni tapasztalatok az anális erotika vágyainak pénzvággyá változását?
A rendszerető, takarékos és makacs emberek analízise közben kiderült, hogy csecsemőkorukban nem szívesen ürítik ki a székletüket, mert a defekációból kéjes mellékhasznot szereznek. Életük későbbi szakaszában mulatság volt székletüket visszatartani, és emlékeik szerint gyermekkorukban székletükkel mindenféle illetlen dolgot csináltak. A gyermekek megfigyelése és a neurózisok analitikus vizsgálata során nyert tapasztalat szerint a gyermek érdeklődése minden gátlás nélkül fordul a defekáció folyamata felé, széklete visszatartása pedig szórakoztatja.
A visszatartott székletet Ferenczi a fejlődő ember első megtakarításának véli, mely későbbi életszakaszban a gyűjtést, felhalmozást, megtakarítást igénylő testi és szellemi foglalkozásokban él tovább.
A bélsár a gyermek első játékszere is, mivel a székletürítés tisztán autoerotikus kielégülése részben átváltozik tárgyszeretetté, vagyis érdeklődése a szervi érzések szenzációjáról átfordul arra a tárgyra, amely az érzéseket kiváltotta.
A széklettől való eltávolodást a gyermek akkor éli meg, mikor annak szaga kellemetlenné, undorítóvá válik számára. Helyette, ha alkalma nyílik rá, szívesen kezd bele nedves sárral való játékba. Ez a nagyobb kupacba összekotort sárhalom már szimbólum, melyet az eredeti széklettől a szag hiánya különböztet meg. Ahogy a gyermek tisztaság iránti igénye önmagától és a környezet nyomására is megnő, az utca sara is elértéktelenedik számára, a sár szimbóluma újabb változáson megy keresztül, és helyét átveszi a nedvmentes homok.
A homok olyan anyag, mely földszerű még, de már száraz és tiszta. Néha az elfojtott ösztön még visszatér, a gyermek nagy örömmel lyukat fúr a homokba és megtölti vízzel, esetleg belevizel.
A szag iránti érzékenység is áttolódik más hasonlóan átható szagokra, szívesen gyúr és szagol akár testéből származó ragadós anyagokat, esetleg gittet, szurkot, gumiból készült jellegzetes szagú tárgyakat. Ebben a korban szereti az istállóillatot, az aszfalt, a terpentin szagát, melyeken át reakció-képzéssel az anális erotika külön útja ágazódik el a jó szagú anyagok, parfümök szeretetéhez.
Ferenczi szerint, akikben a szublimálódásnak ez a módja végbe megy, esztétákká fejlődnek. Az esztétizmus legmélyebb gyökere tehát szintén az anális erotikából eredeztethető. A játékos esztéta ösztönből fejlődik tovább gyakran a festésben, formázásban való öröm is. A koprofil érdeklődés sár- és homok-periódusában a gyerek szívesen készít maga által értékesnek tartott dolgokat, tésztát, tortát, cukorkát. Ferenczi úgy véli, a tisztán önző kapitalisztikus ösztönnek a koprofiliához való társulása itt kezdődik.
A homokot az infantilis kőkorszak követi, vagyis szép, színes kavicsok gyűjtése, melyek által a szimbólumképzés ismét felemelkedik egy magasabb fejlődési fokra. A kövecskék kapitalisztikus jelentőségét Ferenczi már nagyon nagyra értékeli.
A kövek után a gyermek érdeklődése elszakadva a földtől, üveggolyók, gombok, magvak gyűjtése felé fordul, melyeknek Ferenczi már értékmérő, primitív pénz funkciót tulajdonít. Ezek felhasználásával az eddig működő cserekereskedelmet a pénzgazdálkodás váltja fel a gyermeknél, aki határozottan örömét leli önmagában a birtoklásban is.
Hamarosan a gyermek a kövecskéknél is tisztább dolog után vágyik, amit meg is talál a felnőttek megbecsülésével és tiszteletével kitüntetett csillogó pénzben, annak csábító lehetőségével együtt, hogy amit megkíván, azt a pénz által meg is képes szerezni. Örömöt kelt benne a csillogó ércdarabok halmozása, élvezi az érme színét, csillogását, csengését, tapintását, érces ízét.
Ezzel lezárul a pénz szimbolikájának a fejlődése, a kiválasztást kísérő örömből pénzen való öröm lesz, ami nem más, mint szagtalan, nem nedves, kifényesült sár. A felnőtt már elvonatkoztat a csillogó érmétől, és képes más alakú és anyagú, akár eszmei értéket képviselő dolgok birtoklásának is örülni.
Ferenczi megjegyzi azt is, hogy a szociológia és a gazdaságtan csak a pszichológiával együtt képes szociális problémákat orvosolni. Az anális erotika egy része nem szublimálódik, vagyis a legkultúráltabb embernek is megmarad saját ürítési folyamatai iránti természetes érdeklődése.
A fejlődéssel együtt növekvő kapitalisztikus ösztön nemcsak a realitás princípiumát, hanem a kedvtelési princípiumot is szolgálja.
Az ember pénzzel kapcsolatos folytonosan jelenlévő ambivalenciáját Ferenczi szintén megfogalmazta, minthogy az aranyban s pénzben való öröm az elnyomott anális erotika és koprofilia jelképes pótlásának és az ellene való tisztasági reakcióknak is sűrített kifejezése.
A zavar általában a serdülőkor táján jelentkezik, de nemegyszer jóval korábban, tehát már gyermekkorban is találkozunk vele. Az analitikusok úgy tartják, hogy elsősorban azok a gyerekek veszélyeztetettek, akik úgynevezett anális karaktervonásokat mutatnak: önzők, gondolkodásukban és viselkedésükben merevek, rendszerint túlságosan is rendesek, precízek, és általában székrekedéssel küzdenek. Túlzottan lelkiismeretesek, és ahogy mondani szokták: elvesznek a részletekben. Az ilyen gyerekek (gyermektől szokatlan módon) helyeznek hangsúlyt a tisztaságra, a rendre, a konvencionális modorra és viselkedésre. A vizsgálatok szerint szüleik iránt igen ellentmondásos - ambivalens - érzelmekkel viseltetnek, ugyanakkor a család belső szabályrendszere szerint a szülők felé tilos haragot, indulatot mutatniuk. A szülői háttér általában szigorú és perfekcionista, a gyereknek szinte minden moccanása a helyes vagy a helytelen kategóriáiban kerül megítélésre.
A pszichoanalízis szerint tehát a kényszer anális fixáció, a szobatisztaságra nevelés időszakában, az autonómia, a kontroll és a szégyen körül kibontakozó konfliktus következménye.
Paradox módon - a legkisebb idegeskedésre - hasmenéssel is reagálhat az ilyen ember; fiúknál-férfiaknál e betegség hátterében gyakran az erős, szigorú, el nem engedő anya áll. Analógiás szinten pl. a székrekedésre való hajlam általában a visszatartás gyakorlatára utal: az ilyen ember nehezebben válik meg dolgoktól, pl. szokásoktól, tárgyaktól és személyektől is. Ott vannak a szekrényében a divatjamúlt, sérült ruhák, cipők, a "Jó lesz az még a telekre!" felkiáltással, újságokat, folyóiratokat (újabban: sms-eket és e-maileket) gyűjtöget - és megvannak, megmaradnak azok a kapcsolatok is, amelyeket már rég "selejtezni" kellett volna, de vár, mert "Hátha rendeződik még.", vagy "Mihez kezdene nélkülem?" és hasonló gondolatok miatt.
És fordítva: az idegességre hasmenéssel reagáló emberek a dolgokat, tárgyakat is szétszórják, könnyen elengedik a partnert is ("Én ugyan nem tartóztatom! Csak menjen, ha menni akar!"), illetve ők maguk hamar megsértődnek egy életre, s már állnak is tovább (főleg, ha érzik, hogy egy "székrekedős" partnert fogtak ki, aki tapad, ragaszkodik)!
E.Erikson, Freud tanítványa az egész életen keresztül tartó fejlődés híve volt. Nyolc pszichoszociális szakaszt ír le. Ő is fontosnak tartja a kisgyermekkort a személyiség alakulásában. De míg a freudi fejlődéselmélet azt írja le, hogy a fejlődés különböző fokozataiban miképpen koncentrálódik a szexuális energia az erogén zónák mentén, az eriksoni gondolatmenet pszichoszociális neoanalitikus elmélet.
Erikson szerint az egyén fő problémája az énidentitás keresése, a társas kapcsolat hatására megélt tudatos énélmény és ha ez frusztálódik, minden pszichés baj forrása lehet. Az emberi fejlődést úgy tekintette, mint bizonyos problémák felbukkanását és megoldását az egyes életszakaszokban. Szerinte minden fázisban konfliktust élünk át, mely egyfajta fordulópont. Ez növekedést is rejt magában, ám sérülékennyé is teszi az egyént. Minden ilyen pszichoszociális krízis egy új lehetőség, új mód a világ megismerésére.
Az eriksoni második pszichoszociális (anál-muszkuláris) szakasz a második-harmadik életévet öleli fel. A kisgyermek testi fejlõdése elõrehalad, s törekvéseinek iránya lassan afelé tolódik el, hogy ellenõrizze saját cselekedeteit.
A szakasz krízise az akarati törekvéssel, a kompetenciával kapcsolatos.
A feladat az, hogy a gyermek kifejlessze magában az autonómia érzésétaz önálló tetteit kísérõ szégyennel és kétséggel szemben. A sikeres krízismegoldás esetén a gyerekben, e korszakban megtanulják akaraterejüket és önkontrolljukat gyakorolni, míg a kudarc révén elbizonytalanodnak, és kételkedni fognak abban, hogy maguk is képesek bármit megcsinálni.
A szobatisztaságra szoktatás Erikson szerint is a szakasz fontos eseménye. Szerinte a hólyag és a belek kontrollja jó esélyt ad az autonómia kifejlesztésére. E funkciók ellenõrzése ugyanis az önkontroll érzésével jár, ellentétben azzal, amikor valaki saját testi impulzusainak rabja.
Azért írtam ilyen részletesen, az anális szakaszról, mert úgy gondolom, hogy a személyiségünk leglényegesebb szakasza, a pénzhez való attitûdünk szempontjából. Természetesen a többi, a freudi pszichoszekxuális és az eriksoni pszichoszociális szakaszokban megélt élmények, ugyanolyan fontosak a személyiségünk fejlõdésében.
Fontosnak tartom még kiemelni, a pénzel a különbözõ dolgok megszerzésével és a teljesítménnyel kapcsolatos, továbbá az óvodáskort az iskoláskort és a serdülõkort, mert a freudi, az eriksoni, a piagaet-i és a ferenczi-i által megfogalmazott elméletek, ezt kiválóan bizonyítják.