A nagyapám gazdag ember volt, két világháborút sikerült túlélnie a vagyona is megmaradt, de a kommunizmust mindent elvett tőle, pedig okos ember volt mindig valami üzleten meg a kártyán spekulált. Több alkalommal tanított arra, hogy mibe érdemes befektetni. Hosszútávon gondolkodott és az ingatlant tartotta a legjobb befektetésnek, meg is indokolta.A pénz gyorsan inflálódik az arany veszélyes, mert az ára nagyon ingadozik és könnyen ellopják a ház meg nem bírja a bombázást.

A mai időkben is a teleknek van a legnagyobb hozama, és a legkisebb kockázata. A nagyapám a pénz „okosságáról” magyarázott, az anyám aki vallási tanításokat elfogadta, ő pedig a bűnös pénzről. A nagyapám tanításaival azonosultam és felnőtt koromban spekuláns lettem, mert már serdülő koromban ügyesen cserélgettem az üveggolyóimat és más dolgokat valamiért vonzott az üzletelés, ezt majd a gyermekkori gazdasági szocializálódás résznél bővebben részletezem.

Mi is számít befektetésnek? Minden, ami az életünk minőségét jobbá teszi és ez nem csak a pénzről szól. A befektetési lehetőségek felsorolásával nem próbálkozom, mert az lehetetlen lenne, meg nem is dolgozatom célja, ezért inkább a számomra legfontosabbakat említeném.

A pénzügyi döntéseinket alapvetően fogyasztói és/vagy befektetői magatartás jellemzi.

A közgazdaságtan élesen elhatárolja a fogyasztói, termelői, döntéseket (amelyek az élet folyamatos fenntartásáról szólnak) és a befektetési, döntéseket. (amelyek a jövő lehetőségeinek megalapozásáról szólnak). A fogyasztói és a befektetői döntések között nem igazán meggyőző határ, így indokolatlannak látszik éles különbséget tenni e kétféle döntéstípus között, amikor könnyen el tudjuk képzelni átmenetek gazdag skáláját. Valóban, egy döntés szólhat egyszerre az élet napi fenntartásáról és a jövő megalapozásáról is.

Egyáltalán: befektetői döntés csak akkor hozható, ha korábban valamikor valaki meghozott egy fogyasztói döntést, és lemondott valami megtermelt jószág elfogyasztásáról.

Amikor valaki egy gyár alapításáról dönt, tipikusan egy befektetői döntést hoz. Amikor azonban arról dönt, hogy ez a gyár holnap konkrétan mit termeljen, akkor tipikusan egy fogyasztói döntést hoz (illetve termelőit, de az ugyanolyan). Amikor valaki tanulásra adja a fejét, tipikusan egy befektetői döntést hoz. Ilyenkor a jövő lehetőségeinek megalapozása érdekében hoz egy döntést. A kiművelt emberfő akkor is kiművelt lesz, amikor az iskolában tanult konkrét dolgok már régen elavultak. De amikor ugyanez az ember arról dönt, hogy este tanuljon-e, vágy inkább moziba menjen, akkor tipikusan egy fogyasztói döntést hoz. A befektetői döntések arról szólnak, hogy a jövőben megváltozzanak a fogyasztói és termelői döntések feltételei. Ha a befektetés nem történik meg, akkor is lesz a jövőbeli fogyasztói és termelői döntéseknek hasznuk és költségük. A befektetés hozadéka az a haszonnövekedés vagy költségcsökkenés (esetleg mindkettő), ami a befektetés nélkül nem jött volna létre, de befektetés eredményeként a jövőben hosszú ideig folyamatosan jelen lesz. A befektetői döntéseknek valójában nem hasznuk van, hanem folyamatos jövőbeli hozadékuk. Mivel itt egy folyamatos hozadékról van szó, ezt célszerű éves szinten a befektetés mértékéhez viszonyítva mérni - ezt az arányt nevezik a befektetés hozamának. Eddig is ebben az értelemben használtam a hozam szót, csak nem definiáltam ilyen egzakt módon. Ezért a befektetői döntések esetében nincs értelme költségről és haszonról beszélni, mivel mindkettő beláthatatlanul nagy lehet. Csakis a hozam számít. Ebből rögtön látszik, mennyire más jellegű dolgokról szól egy befektetői döntés, mint egy fogyasztói. Ez még akkor is érvényes, ha valaki mondjuk előre látja, hogy pusztán egy évre vesz meg egy részvényt, és azután majd eladja. Ilyenkor is csak a hozamot kalkulálja az ember, jóllehet a maga részéről csak egy évig vesz részt a befektetés életében; előtte és utána mások játsszák ugyanezt a szerepet. A befektetés, azaz a vállalat oldaláról nézve azonban mindez lényegtelen.

A második pohár víz általában kevesebbet ér számunkra, mint gaz első, és ez a fogyasztói döntések esetén a legtöbbször így is van. Egy befektetés esetében azonban egészen más a helyzet. Adott hozam mellett egy kétszer akkora befektetésnek pontosan kétszer akkora folyamatos hozadéka lesz.

Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy valaki egy egységnyi tőkét szívesen befektet egy vállalatba, kettőt azonban már nem, a másodikat már inkább valami másba fekteti. De a befektetés pillanatában még csak egy majdani hozam reményéről beszélhetünk. A befektetés csak hosszabb idő alatt fordul termőre, és azután hosszú ideig hozza a hozamát. Mindkét időszak alatt sok minden megváltozhat. Tervezési hibák, természeti katasztrófák és sok más dolog is megakadályozhatja, hogy a befektetés egyáltalán valaha is hozamot eredményezzen. Előfordulhat, hogy mire a befektetés elkezd működni, az általa termelt hasznos dolgot már sokkal kevesesebbre értékelik az emberek, mint a befektetői döntés pillanatában. Az is lehet, hogy a befektetés eredményeként megtakarított költségek megspórolására időközben jobb módszerek születnek.

A kockázat közgazdasági fogalma mindezt a sokféle bizonytalanságot foglalja össze: azt, hogy az idők folyamán gyorsabban vagy lassabban, kisebb vagy nagyobb mértékben, de minden megváltozik, és ráadásul eleve is tévedhettünk. Nulla kockázatú dolog nem létezik. A különböző befektetésekből származó hozamoknak különböző a kockázata, de egyiké sem nulla. Ezért a befektetői döntések meghozatalakor hozam mellett a kockázattal is számolni kell. A lényeg azonban az, hogy a közgazdaságtan szemlélete szerint pusztán ezekkel kell számolni, és semmi egyébbel nem. A fogyasztói vagy termelői döntések esetében csakis a hasznokkal és a költségekkel kellett számolni, a befektetői döntések esetében pedig csakis a hozam és a kockázat játszik szerepet.

A fogyasztói döntések lényegében egydimenziósak, mivel a költség nem egyéb, mint feláldozott hasznosság.

A befektetői döntések viszont egyáltalán nem egydimenziósak, mivel a hozam és a kockázat nem hozható közös nevezőre. A közgazdaságtan ezt a kétféle modellt használja a gazdasági döntések leírására.

Két alapvetően különböző modellre elkerülhetetlenül szükség volt, mert a tipikus esetekben nagyon erősen különböznek egymástól a fogyasztói, illetve a befektetői döntések. Ugyanakkor az is világos, hogy vannak közbülső esetek is. Például amikor egy számítógép beszerzéséről döntünk, azt tekinthetjük úgy is, hogy az élet folyamatos fenntartásához megteszünk egy szükséges lépést, mivel e döntés haszna magasabb a költségénél. De tekinthetjük ugyanezt a döntést úgy is, hogy befektetünk egy eszközbe, amely a jövőben folyamatosan hozza majd a hasznát. Még azt is megtehetjük, hogy ezentúl mindig, amikor a számítógépet használjuk, bedobunk egy perselybe valamennyi pénzt, és így mire a számítógép megérik a cserére, a perselyben éppen ott lesz az új gép ára.

Az ilyesfajta közbülső esetekre azonban már nem érdemes külön elméleti modelleket alkotni, mert ezek már semmi érdekes újat nem mondanának. Az átmeneti esetek olyan típusú döntésnek fognak bizonyulni, amilyennek épp kezeljük őket. De mivel a fogyasztói döntések elvileg sokkal egyszerűbbek, érdemes fogyasztói (vagy termelői) döntésnek tekinteni, amit csak lehet.

A fogyasztói döntéseknél a döntéshozó minden információt, például a felmerülő bizonytalanságokat is, a költségek és a hasznok értékelésébe fordít át, és a végső döntést csakis ezek alapján hozza meg. A befektető pedig a döntés meghozatalakor minden információt a várható kockázat, illetve a várható hozam értékelésébe fordít át, és a döntését csakis ezek alapján hozza meg.

Azonos hozam mellett az alacsonyabb kockázatot részesítjük előnyben, azonos kockázat mellett pedig a magasabb hozamot.

Az egymással össze nem vethető hozamú és kockázatú befektetések értékelésére bonyolult matematikai modellek születtek. E modellek értékéről a professzionális befektetők is vitatkoznak, és a gyakorlatban ízlésük szerint választanak közülük. Abban azonban mindnyájan egyetértenek, hogy a döntést kizárólag a hozam és a kockázat alapján kell meghozni.

A befektetői döntések gyakran olyan nagyságrendű pénzekre vonatkoznak, amilyenek fogyasztói döntések esetében fel sem merülhetnek.

De egy család számára egy százezer forint sorsáról szóló döntés is lehet befektetői döntés, és egy gyár számára egy százmilliós beszerzés is lehet fogyasztói döntés. Nem a nagyságrendek számítanak, hanem a döntés jellege.

Egy befektetői döntéssel mindig valamilyen azonnali haszonról mondunk le a jövő lehetőségeinek javítása érdekében. A befektetői döntések mindig valamiféle tőkéről szólnak.

A befektetésekkel foglalkozó közgazdászok, bankárok, üzletemberek gondolkodásában a tőke formáját öltő pénz egészen másként jelenik meg, mint a hétköznapi gondolkodásban. Hétköznapi életünkben is hozunk időnként befektetői döntéseket, de többnyire nem tudatosul bennünk, hogy ezek mennyire más jellegűek, mint egyéb, mindennapi döntéseink. A profi befektetők szakmai gondolkodása azonban élesen csakis a hozamok és a kockázatok vizsgálatán alapul. A profi befektetők fejében általában meg sem fordul, hogy az a pénz, amivel dolgoznak, ugyanúgy pénz, mint amit napi kiadásaikra vagy akár luxusaikra költenek. Ezeket ők is a keresetükből fedezik, mint mindenki más. A felhalmozódott pénz, mint tőke nem erre való, még akkor sem, ha esetleg a saját tulajdonukban van, és arra költhetik, amire akarják.

A kétféle gazdasági döntéstípus egyaránt pénzről szól, de a pénz egészen más aspektusairól. A fogyasztói (és persze a termelői) döntések esetében általában a pénznek a „csereeszköz" jelentése dominál, akkor is, ha egy-egy ilyen döntéshez esetleg bonyolult pénzügyi konstrukciók, például hitelek is kapcsolódhatnak. A pénz mint tőke a befektetői döntésekben játszik szerepet

Három befektetési csoportot emelnék ki a teljesség igénye nélkül:

1. Humánspecifikus befektetések: önmagunkba történő egészséges életmód önfejlesztés, tanulás, kikapcsolódás, sport, természetjárás
2. Etikus befektetések: ingatlan, vállalkozás, nyersanyag, arany, olaj, álam papír, bank, tőzsde, nyugdíj és biztosítás, műtárgy, stb.
3. Etikátlan befektetések: drog, fegyver, prostutició és politikai célú befektetések

A klasszikus értelemben (pszichoanalitikus szempontból), anális szakaszban fixálódott visszatartó karakter ) vett „befektető” az értékeket és a növekedést keresi, és miután megtalálta a megfelelő befektetést, megtartja, szinte „ ráül ”, és azt hosszú ideig megtartja.

Az üzleti és a privát életben azt tapasztaltam, hogy vannak patológiás anális esetek is, az ilyen karakterű befektetők, mint (Harpagon), akik mindent összegyűjtenek és nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak megszabadulni dolgaiktól, tárgyaiktól, vagy akár a gondolataiktól. Nagyon erős anyagi jellegű „megszállás”(katexis) alatt állnak és bármekkora vagyonnal rendelkeznek ez a megszállás nem szűnik meg, mert nem tárgyak, dolgok értéke számít, hanem azok felhalmozása. Ezek az emberek szerényen élnek spórolnak, fukarak saját magukkal szemben.

Természetesen többségben vannak az adakozó befektetők, bár nem a saját megtakarított pénzüket adják, hanem a cégük által megtermelt hasznot adják a rászorulóknak, azon kívül még az is felmerül bennem, hogy az adakozás csökkenti az adóját és növeli az adakozó népszerűségét, de az is lehet, hogy tudattalanul valamilyen elhárító mechanizmust alkalmaz az énképének megvédése céljából.

Nem is olyan egyszerű megfejteni az emberek cselekedeteinek valódi motivációs indítékait.